2010. november 29., hétfő

Janka és Ádám esküvője








Kedves Tímea!

Nagyon köszönöm Neked Tímea, hogy részt vettél az esküvőnkön és megoszthattuk veled ezt a boldog pillanatot. Nagyon sokat köszönhetek/köszönhetünk nektek, mivel nem sok esély volt arra, hogy mi ketten valaha is találkozzunk, ha ti nem vagytok! Ezért örökre hálásak leszünk, hogy megismertettetek minket egymással!

Az egész egy májusi hétfőn kezdődött, másfél évvel ezelőtt, amikor is a ti kiajánlásotokra, mi ketten találkozót beszéltünk meg a Liszt Ferenc térre.
A találkozóra mind ketten úgy érkeztünk, hogy egy vacsorával lesz több, de kellemesen csalódtunk. Első perctől kezdve érezhető volt, hogy valami van közöttünk. Szinte vibrált a levegő. Még aznap este megbeszéltük a következő randit. Mindketten saját magunkat adtuk a magunk tökéletes teljességében, szépségében, mindenféle burkolt, erőltettet kényszer nélkül. Így voltunk tökéletesek és együtt még tökéletesebbekké váltunk. Vasárnap már együtt aludtunk és azóta együtt élünk.

Többen kérdezték, hogy nem gyors-e ez a tempó. A válaszunk a következő volt: „Nem, egyáltalán nem gyors. Mindketten 40 felett vagyunk, láttunk, tapasztaltunk, éreztünk már sok mindent, képesek vagyunk felismerni a tökéletest: Ő az!”
Együtt töltöttünk egy boldog nyarat, megismerhettük egymás családját, gyerekeit. Ádámnak három gyermeke van az előző házasságaiból, akik első perctől kezdve szeretettel fogadtak és én is nagyon szeretem mindannyiukat. Ádám szülei is megkedveltek, ugyan úgy, ahogy az én szüleim is imádják a férjemet. Elmondhatom, hogy boldog családi programok következtek, ahol sok szeretettel fogadtuk be egymást, és hozzátartozóit.

Eltelt egy év. Idén májusban megtartottuk az eljegyzést a család tagjaink körében. Itt került szóba, hogy októberre tervezzük az esküvőnket. Egy nagyon szép nyarat követően elérkezett az ősz és október 10-ével az esküvőnk időpontja is. Csodálatos és meseszerűen szép volt az a nap! Minden tökéletesen úgy zajlott, ahogy mindig is szerettem volna.
Mindketten tudtuk, hogy megtaláltuk azt a csodálatos embert, aki mellett szeretnénk megöregedni, akivel szeretnénk együtt élni, céljainkat elérni. Az esküvői képek önmagukért beszélnek, és bárki látott minket az így mesélte: „Egyszerűen gyönyörűek voltatok, mindketten ragyogtatok!”
Az esküvő számunkra nem a vég, hanem a kezdet, a kezdete egy csodálatos kalandnak, kettőnk közös életének, ami most következik! Számunkra ez egy fantasztikus élmény, hogy együtt szeretetben, boldogságban élhetünk, meg tudjuk valósítani álmainkat, el tudjuk érni egyéni és közös céljainkat!

Még egyszer nagyon köszönjük nektek, Duals-osok, köszönjük ezt a csodálatos új életet!

Janka és Ádám

Újra Duals buli!


Évzáró salsa party a Duals társkereőinek

2010 december 28.

Társkeresőink kedvenc programjával várjuk ismét az ismerkedni vágyókat!

2010. augusztus 12., csütörtök

Salsa & szerelem = Duals

Salsa & szerelem = Duals

Vegyél részt Salsa estünkön most ingyenesen és találd meg a párod a Duals Társkeresővel!

Regisztrálj még augusztusban és legyél Te is tagja Duals Társkereső Irodánknak és ingyenesen részt vehetsz az augusztus 27-én megrendezésre kerülő táncesten.

Elsöprő energia, szédítő temperamentum, csupa érzékiség és erotika, ez a salsa, napjaink egyik legnépszerűbb zenei és táncstílusa.

A Kubában ösztönös, „elvek nélküli” táncok jellemzője a játékosság, a hétköznapi történések stilizált előadása. Az idők során a vallási rituálék táncából több mozgásforma társasági tánccá fejlődött.


Maradj velünk kapcsolatban!

Érdekelnek akcióink, társkeresési lehetőségeink?

Iratkozz fel hírlevelünkre vagy kövess minket a Facebook-on!

2010. augusztus 5., csütörtök

Ott voltunk a Kékszalag vitorlásversenyen

Aki a múlt hét csütörtökön, pénteken vagy szombaton Balatonfüreden járt, láthatta a Kékszalag vitorlásverseny startját, részese lehetett egy látványos repülőshow-nak és személyesen találkozhatott a Duals Iroda képviseletével.
A parton számos cég mellett, a Duals Társkereső Irodát is megismerhették az érdeklődők: a csinos, hostess lányok kezeiből gyorsan fogytak a szórólapok és délutánra szinte az egész part narancsszínbe öltözött a Duals lufiktól.

Örömmel töltött el, hogy az érdeklődők közül milyen sokan hallottak már rólunk és szeretnének csatlakozni társkeresőinkhez a következő napokban. Nagyon büszke voltam a Duals-ra, jó volt ott lenni!

Nagy izgalommal készülünk a következő Duals eseményre, az augusztusi Salsa partira! Regisztráljon Ön is Duals Gold vagy DIAMOND társkeresőként és tartson Velünk a Salsa buliba! Mi már fényesítjük a tánccipőt!

2010. június 10., csütörtök

DeLuxe társtaláló program - kerülj harmóniába önmagaddal

"Álmodj, amit csak akarsz, menj, ahova szeretnél, légy az, aki szeretnél, mert csak egy életed van, s csak egy lehetőséged, hogy olyan dolgokat csinálj, amit szeretnél!" Paulo Coelho

A lelki testi harmónia rendkívül fontos, nem is gondolnánk, menniyre.
Namcsak saját magunk jó közérzete miatt, hanem azért is, mert a külső és belső diszharmónia jelentősen érezhető kisugárzásunkon, tehát más emberek is érzékelik.

Találd meg önmagad, találd meg párodat a Duals DeLuxe segítségével.
Profi szakembereink segítségével tetőtől talpig átalakítjuk, hogy jól érezze magát a bőrében.
Segítőink:
Binder Géza - fodrász
Bucsuházy Piroska - divattervező, stylist
Dévényi Kathy - sminkes
Faragó Melinda - asztrológus

2010. május 25., kedd

Tudta, hogy....?

A családok és a családban élők száma és aránya 1990 óta folyamatosan csökken, és növekszik az egyedül élők száma és aránya.
Az egyszemélyes háztartások aránya 1990 és 2005 között 24 százalékról 29 százalékra emelkedett.

Az egyedül élők között 1990-ben, 2001- ben és 2005-ben is 35 százalék körül volt a férfiak részesedése, és 65 százalék körül a nőké.
Megosztás