2014. május 27., kedd

Érzelmeink olykor becsaphatnak minket

Nemrég ismét olvastam egy rendőrségi felhívást, miszerint egy úriembert köröz a rendörség, aki álnéven jelentkezett be több internetes társkereső portálon.
Randevúzott is szép számmal,  több hölggyel több alkalommal is, s a bizalmi légkör megteremtése után a hölgyek már a lakásukban is fogadták őt.

Ezután még jó időbe került, míg az egyik érintett észrevette, hogy hiányzik ez-az a lakásából, s felmerült benne a gondolat, hogy ennek köze lehet az új férfiismerősével folytatott találkozókhoz. Feljelentést tett a rendőrségen és mit ad Isten? Kiderült, hogy már régóta körözik a férfit lopás és egyéb vagyon elleni bűncselekmények miatt.

Ezek után eltöprengtem, hogy milyen nehéz helyzetben is vannak azok a nemcsak nők, akár férfiak is, akik sokszor önhibájukon kívül, de semmiképp sem önszántukból lettek egyedülállók, akár már sok-sok éve, és mindennél jobban vágynak a szeretetre, törődésre.
Belegondoltam, vajon mikor kapcsol ki a vészjelző az agyban, majd a szívben is, hiszen felteszem, akármennyire is nyitottak vagyunk az ismerkedésre, némi óvatosság azért kell, hogy legyen az emberben.

Bizony kiszolgáltatott állapot az egyedülállóké, mert az ember az érzelmein keresztül a legsebezhetőbb. Ez abból is látszik, hogy ha valami nagyon rosszul sül el a társkeresésben, akkor még az áldozatok szégyenkeznek.
Mert, mit gondoltok, ebben az esetben hány megkárosított hölgyről beszélhetünk, akik jelentkeztek, s ezzel vállalták, hogy szembenéznek saját esendőségükkel? …

Sajnálatos dolog ez, de nem reménytelen!
Léteznek ugyanis megbízható társkeresési formák, ahol a füllentés kockázata – hogy finoman fogalmazzak – minimális. Az ügyfelek leinformálhatók, vállalják személyazonosságukat és nem alkalmi házasságszédelgők, hanem komoly, minőségi, őszinte párkapcsolatra vágynak, igaz társat keresnek.
A Duals épp ezt kínálja a hozzá csatlakozó tárkeresőknek, és még valamit: akár sikerül megtalálni az Igazit, akár nem, egy életreszóló élménnyel lesznek gazdagabbak azok, akik a diplomások társkereső irodáját választják.



Végül,  a téma komolyságától kissé elvonatkoztatva, kérlek benneteket, hogy legyetek sokkal-sokkal óvatosabbak, mint a képen látható Úriember!!!





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megosztás